|
Témaindító hozzászólás
|
2013.04.01. 15:30 - |
A kronográf egy jól elrejtett páncélszekrényben található, a szobában csak egy hatalmas kör alakú asztal és pár szék található.
|
[6-1]
Tessa temportálása után kezdtem ideges lenni, mert a lépések zaja egyre hangosabbnak tűnt, és valójában az is volt, mert valaki már a kulccsal bíbelődött. Hirtelen mintha odaköveztek volna, lemeredtem, és nem mertem mozdulni. Kattant a zár, én pedig felriadtam blokkoltságombl, és azzal a mozdulattal belenyomtm az ujjam a kis lyukba, a rubin felizzott és eltűntem. A következő másodpercben Tessa mellett landoltam. A büdös dohos szoba szaga, azonnal megcsapta az orrom, ami köhögésre késztetett. Tessa felé fordultam, majd a zsebembe nyúltam. - Kerek öt óra hosszánk van, itt a kulcs, szerintem indulhatunk. - mosolygotam diadalmasan. - Ja, a jelszó.. - kotorásztam tovább a zsebemben, majd előhalásztam egy kis cetlit és felolvastam. - "Duo cum faciunt idem, non est diem." Úgy érzem, ezt nem fogjuk megjegyezni. - nevettem, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, és megynílt előttünk az 1951-es év. |
 Figyeltem, ahogy Lisa kihalássza a kiválóan biztosított páncélszekrényből a kronográfot. Mr. Marley tényleg elég gyatrán végezheti a munkáját, ha valakinek sikerült így lelesnie a kódot. De már meg sem tudok lepődni rajta. - Ha lenne, a drága jó Mr. Marley már néhány ezerszer kiütötte volna magát - vigyorodtam el. A következő kérdés elhangzása után tettem egy lépést a lány felé. Az elapszálások előtt valamiért mindig elfog az izgalom. Pedig az első temportálásom óta túlestem már ezen a procedúrán néhányszor. - Ahogy óhatja, milady - sóhajtottam. Türelmesen várakoztam, amíg beállította a pontos dátumot. Hamarosan a folyosóról beszűrődő léptek zaja ütötte meg a fülemet. Valaki éppen ide tartott. - Nem ártana sietni - motyogtam, és a jobb kezemen lévő mutatóujjamat a tűbe szúrtam. A fájdalom csupán néhány másodpercig tartott, s mint minden alkalommal, elkapott a szédülő érzés. Fölvillant az Opál csodálatos fénye, a következő pillanatban pedig az dohos, öreg szobában találtam magam. |
Mikor végre abba sikerült hagynom az újra, és újra rámtörő nevetésrohamokat, a páncélszekrényhez léptem, bepötyörésztem a kódot, majd előkaptam a kronográfot. Nem sokszor emelhettem még ki felügyelet nélkül, de meglepően könnyűnek bizonyult. - Ha ezt most látná Marley, azthiszem túlvörösödésben halna meg..ha van egyáltalán ilyen. - mosolyogtam, idétlen elmélkedéseimen, majd letettem az asztalra a szerkezetet. - Indulsz elsőnek? - kérdeztem, majd mégegyszer végignéztem magamon és fojtogatott az érzés, hogy nevessek, de sikerült urrá lennem magamon. |
Nos, a ruhám nem éppen olyan lett, mint amilyenre számítottam. A fölvétele közben átsuhant az agyamon, hogy ilyeneket viselhetett anno' Marilyn Monroe is. Aha, hát majdnem. Rajta legalább még ki is nézett valahogy. Egy térdet súroló, naranccsárga - minden bizonnyal a legélénkebb árnyalatú - ruhát kaptam, fölötte egy világosbarna velúr kabátkával. Ez így önmagában sem volt valami festői, de még a förtelem fokozásáért magamra kellett rángatnom egy mosogatólé színű harisnyát, egy barna topánkával. A kronográf szobába érve végignéztem magamon. Nos, Marilyn biztos nem ilyen cuccokat hordott..., gondoltam. Mondjuk még mindig jobb, mintha úgy néznék ki, akár egy mézespuszedli. Az egészben annyi megnyugvást találtam, hogy Madame Rossini nem csak rám varázsolt ilyen előnytelen ruhadarabokat. A folyósókon való csöndes járkálás alatt sikerült visszafojtanom magamba a kitörni készülő nevetésrohamokat, de ahogy a szobába érve Lisa elkezdte, én sem bírtam tovább. - Ahogy mondod! - nyögtem, miután sikerült levegőhöz jutnom a viháncolás után. - Irány az 50-es évek, igaz? - somolyogtam. |
Feltűnés nélkül sikerült beosonni a Temple-be, útközben Madame Rossini-től kértünk ruhákat, ami, hát hogy is mondjam...nem épp egy álomruha. Hogy vislehettek régen ilyeneket? Az alagutak ki voltak világítva, nagyon reménykedtem, hogy nem futunk ösze Marley-val, még kérdőre vonná, hogy minek öltözünk ki. A ruhám nem volt épp az ínyemre, de 'a lényeg a hitelesség', mondaná Madame Rossini, ami azt illeti mondta is..nem egyszer. A nyakam körül nagy fehér gallér volt, és a ruhám ujja végén is. Egyberuha volt, az elején sok gombbal, a fűző még mindig elmaradhatatlan, amelytől olyan csípőm lett, mint egy barbie babának. Hajam kontyba a fejem tetején, ami egy arcbalógó hálós csatal lett erősítve. A ruhám színe égszínkék, kifejezetten ronda. Mikor beértünk a kronográf szobába, megkönnyebbültem, hogy Mr.Paprika nincs ott, nyilván megunta a várakozást. - Csodásan festünk! - nevettem fel, mikor ránéztem Tessa-ra, majd mikor magamra, mégjobban elkezdtem nevetni. -Készen állsz? - kérdeztem, majd elővettem egy cetlit és lefirkantottam, hogy elapszálni mentünk, hogy tudják, nem hagytuk ki, csak kicsit késtünk. |
A kronográf egy jól elrejtett páncélszekrényben található, a szobában csak egy hatalmas kör alakú asztal és pár szék található.
|
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
