|
Témaindító hozzászólás
|
2013.04.01. 14:10 - |
Nyugodt, békés hely. Csendesnek nem mondanám, a nagyik előszeretettel hordják ki kedvenceiket játszani. |
[38-19] [18-1]
Szorongva vártam az indulást, többször is körbepillantottam. Tudtam, hogy nem lesz kellemes élmény. Mikor végre elkezdődött a menet, nagy levegőt vettem, s próbáltam magam felkészíteni a következő pár percre. Egy darabig még nyitva is tudtam tartani a szemem, míg el nem értük a végleges magasságot. Eleinte majdhogynem csak himbálóztunk, de aztán elkezdődtek a nyolcasok és ez már gyomorforgatób volt. Tudtam, hogy ezt meg fogom emlegetni, semmivel nem volt jobb, mint amire a bátyáim rángattak fel. Örültem, hogy nem vagyok egy hollywoodi híresség és nem lesnek rám paparazzik, mert azokon a képeken tuti, nagyon rosszul mutatnék amik itt készülnek. Rettenetes volt. Próbáltam nem nyilvánosan szenvedni, s csukott szemmel, mosolyogva végigkínlódni az egészet, de akkor is kakukktojás voltam, mert eszembe nem jutott volna ordítani. Aztán a menet második felében elkezdtünk forogni. Ahogy az előbb láttam, még fejre is fogunk állni. Tényleg megtörtént. Még meg is álltunk úgy. Szörnyű érzés volt. Aztán megint jöttek a nyolcasok. De szerencsére úgy kb. egy perc múlva a szerkentyű lassítani kezdett, végül megállt. Felsóhajtottam, s amint engedték feltoltam a biztosítót a mellkasom elől, ami rugalmasan a helyére csusszant. És a gyomrom sem esett ki a számon. De jó, hogy nem ettem meg a hamburgert! Megvártam Shanny-t, aztán kísérletet tettünk a leszállásra. |
Beültem a kis fülkébe Maire mellé, majd figyelmesen végighallgattam a bácsikát, aki arról magyarázott, hogy hogyan biztosítsuk magunkat. Követtem az utasítsait, majd a mellkasomhoz hajtottam azt a vasat, ami eddig a fejünk felett volt. Elhelyezkedtem, vagyis inkább kerestem a megfelelő pózt, mert sehogy sem volt kényelmes ebben az izében. - Akkor goooo! - nevettem fel, mikor elkezdett csikorogni a hinta kereke és elindult. Elindult előre, majd egyre csak felfele ment, egy bizonyos magasságban már nem emelkedett tovább, így is szörnyen magasan voltunk, majd eszméletlen sebességgel elkezdett a szerkezet nagy nyolcasokat leírni a levegőbe, hol lejjebb, hol még fejjebb kerültünk, majd ezt megismételte visszafelé is. Az előre menést még élveztem is, de amikor hátrafelé mentünk, azthiszem a gyomrom megfordult és fejre állt. Szörnyű érzés volt, de lebírkóztam és ordítottam egy hangosat, követke a többi ember példáját akik ezen ültek, mert egész idő alatt mást sem csnáltak csak ordítoztak. |
Mielőtt bármi baj lett volna, gyorsan én is követtem Shanny példáját és biztonságban elraktam a hamburgert. Jó, hogy üres gyomorral szállok fel azt hiszem, bár tényleg nem vagyok gyenge idegzetű.
- Oké. - Bólintottam a lány felé, miközben beálltunk az eléggé terjedelmes sorba. - Azt hiszem. Nem sűrűn csinálok ilyet, tényleg. Eddig csak a tesóim tudtak felrángatni ilyen extrém dolgokra. Nem is értem, hogy bírják. Biztos anyámra ütöttem, ő még nézni sem bírta. Mikor ilyen helyre mentünk és a közelben volt, elengedte velünk a húgát, aki rajong az ilyenekért. - Mutattam a körhintára. - Ő még be sem jött a vidámparkba. - Tettem hozzá. Úgy látszik, az "akikképesekrávennierreis" személyek listája most bővült Shanny-vel. Ezen elmélkedtem, miközben a sor haladt előre, s mire észbe kaptam már a srácnál álltunk, aki szedte a pénzt. Kicsit furcsán nézett rám, ebből következtettem, hogy elbambultam. -Öhm. Bocsi. - Szabadkoztam. - Mennyi lesz? - Kérdeztem, s miután megmondta az árat kifizettem mindkettőnkét, majd felszálltunk. Kerestem egy üres fülkét, vagy mi ez, aztán intettem a mellettem bandukoló Shanny-nek is. Helyet foglaltunk, az egyik segéd pedig megmutatta, hogy lehet bekötni a biztonsági öv funkcióját ellátó valamiket.
- Akkor hajrá. - Sóhajtottam. Bevallom, kicsit ideges voltam. |
Ahogy mentem előre, pár percen belül már mellettem haladt Scarlett. Nem akartam az előbbit. Ott volt a nyitott kapu, hogy faképnél hagyjon, de nem tette, valószínű a meghívásom még is csak itt tartotta, más nem hiszem. Szinte dugó keletkezett az úton, alig lehetett rajta haladni, így megpróbáltam a lehetetlennel. Elkezdtem az álló kocsikat jobbról-balról kikerülni, volt amin átmásztam, de sikersem átértem a túlsó oldalra. Aztán Scarlettre néztem, akinek nem esett nehezére a dolog. - Mehetünk? Már csak egy sarok. - mosolyogtam rá, majd elindultam mellette. |
 Valóban meglepődtem, amikor megragadta a karom, ugyanis egy pillanatra magam is elhittem, hogy jó irányba kezdtem el vonulni. De nem, ez viszont biztosan a tájékozódási képességem totális hiányának köszönhető. Mert tény és való, hogy egy-egy tíz perces sétából két órás kóválygás kerekedett ki. Azok az esetek pedig nem voltak olyan felemelőek, mint ahogyan azt utólag elmeséltem az embereknek. Volt ott minden, a drogosoktól kezdve a kocsiba tuszkolókig. Mindenesetre arra megtanítottak ezek az esetek, hogy ne menjek ki este sétálni.
Egyáltalán nem zavart a közelsége, még csak zavarba sem jöttem, az arckifejezése viszont megért volna egy pofont.
- Nincsen - sziszegtem az ajkaiba, egészen közel hajolva hozzá, majd elégedetten elmosolyodtam, és hagytam, hogy gyakorlatilag faképnél hagyjon. Nem így volt, de külső szemmel így tűnhetett, így muszáj volt meggyorsítanom a lépteimet, hogy legalább utolérjem. |
Pár másodpercig beállt a kínos csend, aztán felállt a padról, majd elindult az ellenkező irányba. Felnevettem, majd megragadtam a felkarját s magammal szembe fordítottam. - Nem tudom te hogy vagy vele, de szerintem arra nincs étterem, maximum a rendezvény. - mondtam gúnyos mosollyal a szám szélén, miközben olyan közel tartottam magamhoz, hogy szinte éreztem a lélegzetét. Majd finoman elengedtem és az út felé biccentettem. - Arra megyünk, ha nincs ellenedre, Júlia. - mosolyogtam rá azzal a macsós fejjel. - Szerintem a meki tökéletesen megteszi. Fizetem a kajád, csak gyerünk, mert éhenhalok - vetettem még oda, majd elindultam meg sem várva a válaszát. Néha túlzásba viszem a bunkózást, és a macsósságot, de ezen nem tudok egyenlőre változtatni, ez úgy jön magától. Szemtelen vagyok, tudom, apám is annak hívott. |
- Oh.. - formáltak egy O betűt ajkaim. - Ez igazán nagylelkű tőled - folytattam kissé talán cinikusan is. Azt már rá bíztam, hogy gúnynak veszi-e, vagy csak szimpla dicséretnek. Na igen, gyakorta voltak olyan furcsa dolgaim, mint a kétértelműség. Sokszor én magam sem tudtam, hogy most kedves, vagy arrogáns vagyok-e.. és mivel mások nem akarták, vagy merték elmondani, úgy maradt meg bennem, hogy kit érdekel? Nem rám vallana, ha foglalkoztatna, mit gondolnak rólam.
- Benne vagyok, feltéve ha nem vagyok terhedre - pislogtam rá. Igazából fogalmam sem volt, hogy akarja-e "élvezni" a társaságom, ezért döntöttem a naiv, szerény szerepem mellett. Ez is egy részem volt, csak úgy, mint a bunkó, hatalommániás is.
Végül leesett, hogy fel kéne állnom, különben napestig itt maradhatunk. Felkaptam a táskámat, majd felálltam.
- Arra? - mutattam valamelyik irányba. Ránéztem, majd a válaszát meg sem várva elindultam az általam felételezett helyes irányba. |
Jókedvűen indultunk el a hinta felé, ám akkor megtorpantam és eszembe jutott, hgyott a kezünkben a kaja, amit jobb lenne előtte megenni...vagy utánna? Aztán belegondoltam, és inkább elraktam a táskámba a hamburgerem, amit szerencsére beleraktam szalvétába, meg ilyen nejlonba. Újra elindultam, bár ez néhány másodpercet vett igénybe, majd ott álltunk a hinta mellett. -Kétszemélyesek ezek az izék. - mutattam a táblára. Kicsit megkönnyebbültem, bár nem vagyok a félős tipus, a gyomrom is jól bírja az ilyet, de azért mégis jobb, ha ül melletted valaki. - Készen állsz? - nevettem fel, majd beléptünk a sorba.
|
Míg a sor lassan araszolt előre, én is a vattacukorral voltam elfoglalva, no meg Shanny mondanivalójával, s így legalább máson nem kellett bosszankodnom, mint például azon, hogy miért vannak ilyen sokan. Nyilván a felhajtás miatt, ami kezdett egyre kevésbé érdekelni, azt hiszem, senki nem hiányol onnan. A múltban történt izgalmak után pedig az adrenalinból mára pont elég volt. Shanny-nak látszólag nem, mivel szemezett a körhintával. Követve pillantását én is felnéztem, s egy egészen kicsit lesápadtam. Erős gyomrú voltam, de akkor is. Nem volt valami bizalomgerjesztő látvány. Visszanéztem a mellettem ácsorgó lányra, akin tisztán látszott, hogy tényleg nagyon szeretne oda felszállni, s tekintve, amit mesélt azt hiszem, kibírok ennyit. Jó lett volna látni, hogy végre felderül valamitől, tényleg látszott rajta, hogy élvezni szeretné az életet. Mire válaszoltam volna neki, odaértünk a büféhez és megvettük a hamburgereket, majd fizettünk. Visszamosolyogtam a büfés srácra, de nem úgy, hogy biztatásnak vehesse, majd végre kikerültünk a tömegből. Ekkor fordultam ismét Shanny felé.
- Na, jó. Azt hiszem, meghívlak egy körre. - Böktem a körhinta felé. - Végül is csak egyszer élünk. - Mosolyodtam el, majd amennyiben beleegyezett, el is indultunk az említett hely felé, ahol ugyan sor állt, de jelentősen kisebb, mint a büfénél. Nem tudtam, mekkora a csodajárgány, de talán elférünk majd egy menetben. |
Felnevettem. Éreztem, ahogyan belülről mar az éhség. Nagy hiba volt, hogy edzés előtt nem ettem semmit, most meg egyenesen éhezem. - Figy, én majd meghalok az éhségtől, mivel nem küldtél el egyből a francba, hálából meghívlak valami kajára. - álltam fel a padról, majd biccentettem az út felé, amerre van az étterem. - Na benne vagy, Júlia? - Felkaptam a vállamra a sporttáskám, majd vártam a reakcióját. A park másik feléből zene hallatszódott, gondolom az a rendezvény, amelyet az újság is megemlített. |
Mosolyogva tömtem magamba a vattacukrot, amjd végre három lépést haladtunk a sorban. - Életemben most eszem talán másodjára ilyet. - mondtam, majd a maradékot egyszerre bekaptam, és élveztem, ahogyan lassan elolvad a számban. - Őszintén fogalmam sincs, valami táncos rendezvény volt az újságban, de nem sok figyelmet szenteltem neki, csak éppen átfutottam rajta. - meséltem, majd végre már csak egy ember állt előttünk. - El sem hiszem, hogy már csak egy ember áll előttünk. - nevettem fel, majd körbenéztem, és megláttam a hatalmas hintát, ami a levegőben megfurdul meg forog összevissza, azonnal késztetést éreztem, hogy fel kell oda szállnunk. - Ugye oda felszállunk? - mutogattam az a nagy körhinta felé, majd a jóképű büfés ránkmosolygott. Felsoroltam neki amiket kérünk, gyorsan odaadta és ránkkacsintott. Visszamosolyogtam, majd végre kiállhattunk a sorból. - Egész helyes. - mondtam, és felnevettem. |
Álltunk tehát a sorban. Nagyon sokan voltak, ez pedig egyre inkább zavart. Minden helyzetben igyekeztem kerülni a tömeget, de sajnos voltak olyanok is, mikor ezt képtelen voltam megtenni, mint például ez alkalommal. Nem baj, végül is edzeni kell a türelmemet is, arra pedig kiváló. Lassan haladtunk előre, de Shanny ügyesen, tudtán kívül elterelte a figyelmemet. Szerencsére.
- Akkor csapunk egy hamburgeres délutánt. Ha már újra itt vagyunk, ünnepeljük meg valami modern vívmánnyal. - Folytattam hallkabban, de úgy, hogy a lány még jól hallja. A tömeget pásztáztam, észre sem vettem, hogy Shanny eközben mit csinál. Magamban azért rimánkodtam, hogy juthassunk már előrébb, de ez igen elaprózva akarózott csak bekövetkezni. Aztán a látóterembe bekúszott valami kékség, s miután pislogtam párat sikerült felfognom, hogy Shanny épp vattacukorral kínál. Ránéztem, láttam az arcán a mosolyt. Átvettem az édességet, eközben észleltem, hogy ő sem marad ki a jóból, természetesen.
- Te aztán halmozod az élvezeteket. - Néztem rá jókedvűen, majd féloldalas pillantást vetettem hátra a vállam felett, s ekkor pillantottam meg a cukor vélt tulajdonosát, aki megkínálta a mellettem állót. Legalább lesz mivel lefoglalnom magam, míg odaérünk a bódéhoz.
- Valami nagyon nagy rendezvénynek kell itt lennie, ha ennyi az ember. Vagy jó a kaja. - Gyártottam hangosan az alternatívákat. Mert az odáig világos, hogy volt róla fogalmam, mi is van itt, de szívesen megtudtam volna erről többet is. |
- És az miért baj? Látod milyen szívtelen vagy.. - biggyesztettem le ajkaimat megjátszott szomorúsággal, ami több mint valószínű hogy egyáltalán nem volt hihető. Akármennyire is jól megy az esetek többségében a színészkedés, ez azon ritka alkalmak közé tartozott, amikor a vak is megállapíthatná hogy én minden vagyok, csak levert nem. - Kár.. - sóhajtottam, majd hosszan kifújtam a levegőt, közben csalódottan néztem Dwane-re.
- Mily vétek lenne az emberiség számára! - reagáltam megjátszott egyetértéssel, a hatás kedvéért pedig még a szám elé is kaptam a kezemet, felháborodást színlelve. Rendesen vissza kellett fogni a vigyoromat, ugyanis akármennyire is próbálkozott, neki semmiképp sem jött össze a költőiség. - Egyetértek, kedves "Nem szeretem ha becéznek" Dwane - bólintottam egy elfolytott mosoly kíséretében. Valóban, még törnöm kellett a fejemet más becenév után kutatva, addig viszont ez is megfelelt. |
Volt valami a pizzás elméletében, bár én maximum egy éve eszek pizzát, azelőtt soha nem ettem, mert az intézetben nem adtak ilyeneket, a pénzt amit kaptunk pedig nem pizzára költöttem..sajnos. Amikor meg kicsi voltam, enni is alig adtak. Mindig csak filmekben láttam a pizzát, és annyira akartam enni, és egy éve minden héten megeszek egy nagy pizzát, hogy azért túlzásokba se essek. Maire beállt a sorba, majd követtem a példáját. - Szerintem én is maradok a hamburgernél, tegnap ettem pizzát. Valahogy a pizza számomra a jó dolgok kezdetét jelképezi, azthiszem. De ez szerintem csak az én világomban van így. Nem hinném, hogy a hústornyoknak jelentene bármit is a pizza a kaján kívül. - nevettem fel, majd vártam, hogy végre fogyjon a sor. Beállt mögénk a sorba egy kisgyerek hatalmas vattacukorral. Kék volt és hatalmas. - Atyaisten! Ugye kérhetek belőle, kisfiú? - a kisfiú, aki annyira kicsi nem volt, mert nagyon tudott kacsintgatni odanyujtotta a nagy kék cukrot én pedig leszedtem majdnem a felét. Hát ez van. Ilyet is életemben most eszek másodjára. A srác, aki olyan 12-13 éves lehetett, furán nézett rám, majd emgvonta a vállát és ette tovább. A nagy marék vattacukrot kettészedtem és odaadtam a felét Maire-nek. - Találtam. - nyújtottam neki oda. |
Arcomon mosollyal sétáltam Shanny mellett. A távoli zeneszót hallva végre beugrott, hogy miről van szó. - Ja, igen. Így már emlékszem. - Mosolyogtam, aztán visszatértem az étel témára. - Jó is a pizza. Csak én elég hamar meguntam, nem, mintha mindig azt ettem volna, de egy időszakomban, mikor azt sem tudtam, hol áll a fejem a suli mellett és nem volt időm összedobni semmit, sokszor rendeltem. És igaz, megettük a kollégiumban a többiekkel, de akkor is... Azt eheted bármilyen változatosan, akkor sem lehet a végletekig imádni szerintem. Bár lehet, te kivétel vagy. - Nevettem fel újra. Abba az irányba pillantottam, ahol a színpadot sejtettem. Jókora tömeg állt ott, így szinte biztos voltam benne, hogy jó irányba nézek. Az ételes bódé felé sétáltunk. Ínycsiklandozó illatok csapták meg az orrom, s rájöttem, tényleg jól esne nekem is valami táplálék. Körülnéztem a választékot fürkészve, majd a mellettem ácsorgó lányra pillantottam.
- Nem is tudom... Te maradsz a hamburgernél? - Kérdeztem. - Van pizza is. - Nevettem, meglátva a kiírást. - Oké, nekem akkor már inkább hamburger, mint az utóbbi. - Mosolyogtam, s besoroltam a hosszú, kígyózó sorba remélve, hogy Shanny sem marad le mögöttem. Kicsit frusztrált a nagy tömeg, de talán ki fogom bírni. |
Az első mondatára, elvigyorodtam, majd rákacsintottam. - Hidd el, megy nekem jobban is. - mondtam, majd mikor a nevem mondta automatikusan bólintottam egyet. A következő kérdésére mégszélesebb mosolyom lett. - Titok, mert a végén még összekombinálnál nekem valami ütős becézést. - ráztam meg a fejem, mert egyszerűen útálom ha a nevem becézgetik. Anyám anno mindig Wainikém-nek hívott. Csodálatos volt..szegény anyám.. Miközben erre gondoltam, akaratlanul is felsóhajtottam. Gyorsan eltereltem a gondolatot, és újra a lánynak szenteltem a figyelmem, akit később kiderült Scarlettnek hívnak. Szép név, de sokkal szebben fogom hívni. Igaz néha elcsépelt a macsós dumám, amit ráadásul direkt is csinálok, én akkor is szeretek egy lány agyára menni. Megdörzsöltem az arcom, majd felnevettem. - A pofim, most rendben van, és szeretném ha úgy is maradna, mert hát mekkora kár lenne, ha ezen csodálatos arc elvészne. - próbáltam úgy beszélni, mint egy költő, teljes átéléssel. - Nem igaz, Júlia? - kérdeztem kajánul, majd törökűlésbe húztam a lábam és szembe fordultam Scarlettel, akia pad másik végében ült. |
Felnevettem a tettetett, szinte már fájdalmasan átlátszó bűnbánó arckifejezésén. - Ezt még gyakorold - jegyeztem meg rá, majd bólintottam. - Dwain.. - ízlelgettem a nevét. Próbáltam memorizálni, bár volt egyfajta sejtésem, hogy nem fog összejönni. A memóriám borzalmas volt, általában mindenkinek béna beceneveket adtam, azokat bezzeg azonnal sikerült megjegyeznem. Mondjuk sosem értettem, mi bajuk van vele. Ha nem tudom a nevüket az a baj, ha pedig kitalálok nekik egyet, majd azon hívom őket, abba kötnek bele. - Miért, hogyan lehetne becézni? - érdeklődtem. Inkább nem tettem hozzá, hogy ezzel inkább ötleteket ad nekem, mintsem csak érdekességként mondja el, hogy hogyan nem kéne hívni.
- Ne aggódj, a többi "Júlia" úgyis megtenné helyettem, ha már nekem nem lehet rá alkalmam - vontam meg a vállam egy apró mosolynak nevezhető valami társaságában. - Mondjuk a pofid már úgy is hozzá van szokva, nem? - tettem fel a költői kérdést. - Mellesleg Scarlett, de igazad van, a Júlia sokkal találóbb - bólogattam egyetértően. |
Követtem Maire-t, amjd intettem Madame Rossininek. Kisétáltunk a Temple-ből, és mintha kicsit feloldódtam volna. Végre nem voltak kötelezettségek, és teljesen önmagam lehettem. Csendben hallgattam Mairet. - Persze, imádok én mindent. Igazából a kedvenc kajám a pizza, az minen mennyiségben. - nevettem fel, majd rögtön meg is éheztem. Nem tudom Maire hogy volt vele, de nekem az első dolgom az lesz, hogy veszek valami kaját. - Pontosan nem tudom, de a park egyik felében van valami, valami táncosok meg énekesek meg ilyenek. - mondtam, bár nem nagyon emlékeztem rá. A parkhoz érve hallottuk a zenét, és már meg is pillantottam a büféket, amik isteni illatokat terjesztettek. - Egész nap erre vártam! - kiáltottam fel örömömben az ételesbódé láttán. - Kérsz valamit? - lelkesedtem. |
Elismerően bólintottam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a reakciója, mondjuk nem is tudom mit vártam. A legtöbb lány ilyenkor vagy elpirul, vagy elkezd nyávogni, hogy hagyjam abba, mert nem vagyok vicces. Leültem a padra, a táskám meg letettem magam mellé a földre. - Micsoda tapintatlan bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. - próbáltam bűnbánó fejet vágni, de szerintem előbb néznek hülyének, mint bocsánatkérőnek. - A nevem Dwain, és nem szeretem ha becézik a nevem. - fűztem hozzá egy mosoly keretében. Majd beletúrtam a hajamba ami még kicsit nyírkos volt, de a vakító nap már eléggé megszárította. - És visszatérve Júlia, tényleg nagyon jól nézne ki ha ilyen méteres szárnyaid lennének, ha most felállnál, egyenesen pofáncsapnál velük. - vigyorogtam. |
- Oké. - Nevettem fel hallkan. Igazából nem éreztem nagy kedvet ahhoz, hogy bemenjek valami igazi szórakozóhelyre, úgyhogy örültem, hogy Shanny nem így gondolta a bulizást. Elköszöntem Madame Rossini-tól, s rámosolyogtam a lányra, mikor kinyitotta az ajtót, majd előre siettem, de bevártam, s mellette indultam el. Jó volt újra a saját ruháimban lenni, visszakerülni a jelenbe, noha szerettem a múltat is. Végigsiettünk a folyosókon, miközben Shanny monológját hallgattam, amin elmosolyodtam. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit tud beszélni.
- Nem vagyok valami nagyevő. Szóval nem kell aggódnom miatta, hogy elhízom. De, ha már mondtad, most én is be tudnék kapni pár falatot. - Jegyeztem meg. - Hm, ha már kaja, van kedvenced? Esetleg pont a hamburger? Én a gyorskajáért nem vagyok oda, néha megeszem, de akkor az jeles alkalom. - Vigyorodtam el. Most, hogy végre nem kellett arra ügyelnem, mikor lepleződöm le, nekem is visszajött a hangom. Jó volt vele társalogni, egyre jobb kedvem lett. - Milyen rendezvény? ÉN nem is tudtam. Oké, nem szoktam mindig a hírlapokat böngészni, szóval mellettem akár bombát is robbanthatnál. - Nevettem fel ismét. Már kint sétáltunk, utunkat lassan a Hide Park felé vettük. Amennyire messziről láttam, tényleg sokan voltak ott, tehát biztos van valami szösszenet. Most már kezdtem kíváncsi lenni, pontosan miről is van szó. Bár, ha Shanny felvilágosítást ad, akkor is tuti, látni akarom a saját szememmel. ÉN már csak ilyen vagyok. |
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
